Csoóri Sándor: Csetneki Hosszú nyakú Csetneki sánta lovát csetleti. Csetleti, botlatja, lódoktorhoz vontatja. Kóc a kötõfék, szakad szét, püff neki: sárba csöppen Csetneki.   Fésüs Éva: Békanóta Békakirály papucsának elveszett a párja, nézi erre, nézi arra, seholse találja. Kereste a gyereke, ebihalak serege, egy se lelte, úgy elnyelte fekete tó feneke! Szalajtották a kis gyíkot, nézze meg az árkot, keresték a náderdõben szitakötõ lányok. Kereste a gyereke, ebihalak serege, egy se lelte, úgy elnyelte fekete tó feneke! Nem találják a papucsot sehol a világon, ezért ugrál békakirály ma is mezítlábon! Kereste a gyereke, ebihalak serege, egy se lelte, úgy elnyelte fekete tó feneke! Brekeke!...   Gazdag Erzsi: A kis kakas rézgarasa Elgurult egy rézgaras. Fölkapta egy kis kakas. Ha fölkapta, jól tette, a bögyébe betette. De a bögye kidobta, mérges lett a kakasra. Összeszidta a kakast: "Búzát adjál, ne garast!" Kis kakas a piacon búzát vett a garason. Ezt adta a begyének, most már békén megélnek.   Gazdag Erzsi: Tarka cica, fehér cica Tarka cica, fehér cica, haj! Meglátta, hogy kemencén a vaj. Tarka cica, fehér cica egyet ugrott, haj! S nyelve hegyén elolvadt a vaj. A gazdasszony haragjában seprût fogott, hej! S kopogott a fehér cica, tarka cicafej.   Móricz Zsigmond: Iciri-piciri Ajaj, hol volt hol nem... Volt egyszer egy iciri piciri házacska. Ott lakott egy iciri piciri kis macska. Volt annak két iciri piciri kis ökre, rákaptak egy iciri piciri kis tökre. Csizmát húz az iciri piciri kis macska, hová lett az iciri piciri barmocska. Bejárja az iciri piciri kis erdõt, s nem leli az iciri piciri tekergõt. Bejárja az iciri piciri kaszálót, s nem látja az iciri piciri kószálót. Rátalál egy iciri piciri kis tökre, bánatában iciri picirit meglökte. Felfordult az iciri piciri tököcske, benne a két iciri piciri ökröcske. Megörült két iciri piciri ökrének: Vége van az iciri piciri mesének.   Tarbay Ede: Macskazene Zimm, zumm, zenekar, kesze-kusza hangzavar. Húr, húr, birkabél, ujjam éri, már zenél. Síp, síp, nádsíp, fújd a végit, felvisít. Dob, dob, bõrmalac, ha rád ütnek, hangot adsz. Kár, kár, varjúék énekelnek, fut a nép. Zimm, zumm, zenekar, én sem tudom, te sem tudod, senki sem tudja, mit akar, ez a baj...   Móricz Zsigmond: A török és a tehenek Volt egy török, Mehemed, sose látott tehenet. Nem is tudta Mehemed milyenek a tehenek. Egyszer aztán Mehemed lát egy csomó tehenet. Csudálkozik Mehemed, "Ilyenek a tehenek?" Én vagyok a Mehemed, Mi vagyunk a tehenek. Számlálgatja Mehemed, Hány félék a tehenek. Meg is számol Mehemed három féle tehenet: fehéret, feketét, tarkát, Meg ne fogd a tehén farkát! Nem tudta ezt Mehemed, S felrúgták a tehenek!   Kányádi Sándor: Róka-mondóka Volt egy kicsi kakasom, elvitte a róka. Jércém is a tavaszon, elvitte a róka. Volt egy ludam, jó tojó, elvitte a róka. Récém, tóban tocsogó, elvitte a róka. Gácsérom és gúnárom, elvitte a róka. Semmim sincsen, tirárom, vigye el a róka!   Megay László: Sárkány Nem a hegyen, sem a völgyben, hanem egy nagy mesekönyvben, nem oly régen, mostanában sárkány lakott egymagában. Zord az élet, nem derû sárkánynak, ha hétfejû. Ha köszöntik -Jó napot!- , emelhet hét kalapot.   Drégely László: Bohó álom Kert alatt, Rét alatt Bundás kutya elszaladt. Tarka volt, Farka volt, Hátán macska lovagolt!   Zelk Zoltán: Az okos tücsök "Tücsük, húzd az én nótámat!" -szól a margaréta. "Azt húzzad, hogy virág vagyok és nem sárgarépa..." "Tücsök, az enyémet húzzad!" -piros pipacs mondja. "Az enyémet! Az enyémet!" -kiáltozzák sorba... Szegény tücsök látja már, hogy a fele sem tréfa: a végén még hajba kapnak pipacs, margaréta. Ezért így szól: "Nem húzhatom nektek, szép virágok, ma van a Hold neve napja, neki muzsikálok..."   Nemes Nagy Ágnes: Tarka ló Ment az utcán tarka ló. Barna-fehér volt a ló, fényes nyaka, fényes feje, mint héjából most kibújt barna-fehér vadgesztenye. Mentem volna eléje, elmaradtam mögéje, barna-fehér sálja volt (úgy értem, hogy sörénye).   Garay János: A méhecske Mihelyt jókor reggel felszikkadt a harmat, A méhecske többé nem ismer nyugalmat. Repdes ide s tova virágról virágra. Majd a ligetbe száll, majd a rónaságra. Megnéz figyelmesen minden virágkelyhet, S örül, ha egy kis mézrevalót lelhet. Nem csügged, ha kevés méz van egy virágban "Sok kicsi, sokra megy"-dúdolja magában.   Tordon Ákos: Libasorban Sír a nád, a sárga nád, jégkabátban a világ. Nézd, a libák libasorban, libasorban, libatollban keresik a nyarat; hol van? Libapapucs, libaláb a nap sütne legalább. De mert nem süt, gi-gá-gá, mind elmennek világgá.   Orbán Ottó: Tigris Tigris, tigris, ritkán mosdasz, inkább piszkos bundát hordasz. Erdõben, mezõben udvarolsz jó erõben: "Én vagyok a Szörnyû Tigris, nálam szörnyebb tigris nincs is!"   Móra Ferenc: Az egyszeri szarka Csörgött a sövényen az egyszeri szarka, illegett-billegett sebesen a farka. Jobbra illegette, balra billegette, a delelõ napot el-elnézegette. Gondolta magában: "De szép fényes holmi! No, ezt már igazán le kellene hozni. Jó lenne tükörnek a szarkaszobába, beletekingetni ünneplõ ruhába." Mikor ezt gondolta az egyszeri szarka, már az ól tetején billegett a farka. Noszogatja magát: "Elõre, elõre, szénás óltetõrõl szalmás csûrtetõre. Mindjárt elérem már" - pislantott az égre, s átugrik hetykén a kazal tetejére. Onnan szaporán a kútágasra billen - jaj, de szegény feje hova menjen innen? Az egyszeri szarka jobbra-balra forog, a nevetõ napra fitymálva hunyorog. S vissza a sövényre lerepül csörögve: "Nem szeretek nézni rámátlan tükörbe." Vén veréb a porban mosogatja tollát, szárnya mellé dugja pápaszemes orrát. "Csirip, csirip, csirip, az egyszeri szarka nagyot akart volna, s nem bírta a farka."   Tordon Ákos: Libafagylalt Ez a gúnár hóbortos, azt gágogja: FAGYLALTOS. A fagylaltja hó és jég, jó, hogy ingyen adja még. Tél hidege megfagyaszt, nyár melege megolvaszt, libafagylalt elfogyott, a fagylaltos megfagyott.

Nemes Nagy Ágnes: Láttam, láttam Láttam, láttam lappantyút! Éjszaka, erdõn meglestem, róka-vadásszal kettesben. Nem volt ottan lámpa, se ház, mentünk: én meg a rókavadász, akkor az égen, fekete égen valami röppent még feketébben, valami röppent: lappantyú! Két szeme lángja, két pici lámpa, gurgula-hangja úszik utána. Ketten láttuk, senki más, ketten: én meg a róka-vadász!   Orbán Ottó: Torreádor Bika, bika fekete feje meg a feneke. Dúl-fúl, toporog, a homok csikorog. Jaj, a bika, jaj! Jaj, jaj, jaj! Itt van a baj. Itt jön a bátor: a torre, a torre, a torreádor.   Orbán Ottó: A faállatok Azt mondják a faállatok, rémes ez a faállapot. Ha így teszünk, nyikorog, ha úgy teszünk, csikorog, a nyakunk, a derekunk sehogy se forog. Hogyha télen fabált csapnak, föl ne csapjál faállatnak!   Petõfi Sándor: Anyám tyúkja Ejh, mi a kõ! Tyúkanyó, kend A szobában lakik itt bent? Lám, csak jó az isten, jót ád, Hogy fölvitte a kend dolgát! Itt szaladgál föl és alá, Még a ládára is fölszáll, Eszébe jut, kotkodákol, S nem verik ki a szobábol. Dehogy verik, dehogy verik! Mint a galambot etetik, Válogat a kendermagban, A kiskirály sem él jobban. Ezért aztán, tyúkanyó, hát Jól megbecsülje kend magát, Iparkodjék, ne legyen ám Tojás szûkében az anyám. - Morzsa kutyánk, hegyezd füled, Hadd beszélek mostan veled, Régi cseléd vagy a háznál, Mindig emberül szolgáltál. Ezután is jó légy, Morzsa, Kedvet ne kapj a tyúkhúsra, Élj a tyúkkal barátságba'... Anyám egyetlen jószága.   Sárga lábú kiskakas kiugrott a gyepre. Körmös sarkantyújával udvar közepére. Megállj, megállj, Tarajos! Bár a szemed haragos, jó pecsenye a húsod, azt magad is jól tudod!   Szabó Lõrinc: Falusi hangverseny Háp! Háp! Háp! Jönnek a Kacsák! Hû, de éhes, hû, de szomjas ez a társaság! Bú! Bú! Bú! Boci szomorú! De hogy feszít tyúkjai közt a Kukurikú! Röf! Röf! Röf! Orra sárba döf: sonka-lábán Kucu néni fürödni döcög. Gá! Gá! Gá! Szalad világgá Liba mama, ha a Csacsi rábõg, hogy: I-á! Rút! Rút! Rút! Fel is, le is út: mérges Pulyka te szereted csak a háborút! Bú! Röf! Háp! Sípok, trombiták: víg zenével így köszönt e díszes társaság.   Weöres Sándor: A birka-iskola Egyszer volt egy nagy csoda, Neve: birka-iskola. Ki nem szólt, csak bégetett, Az kapott dicséretet. Ki oda se ballagott, Még jutalmat is kapott, Így hát egy se ment oda, Meg is szûnt a iskola.   Weöres Sándor: Kutyatár Harap utca három alatt Megnyíllott a kutyatár Síppal-dobbal megnyitotta Kutyafülü Aladár Kutyatár, kutyatár, kutyafülü Aladár. Húsz forintért tarka kutya Tízért, fehér kutya jár. Törzsvevõknek öt forintért Kapható a kutya már. Kutyatár, kutyatár, kutyafülü Aladár.   Zelk Zoltán: Hová szaladsz vizipók? -Hová szaladsz vizipók? -Keresem a békát! -Mért nem húzol kiscipõt? -Gyorsabb így mezítláb! -Miért futsz ily sebesen? -Én leszek a násznagy: ma tartják a lagziját a békakirálynak... -Hol lesz a lakodalom? -A királyi házban: sásból, nádból épített tavi palotában... -Hát a menyasszony ki lesz, békakirály párja? -Hetedhét mocsárnak a legszebb békalánya...   Tamkó Sirató Károly: Pinty és ponty Volt egyszer egy ponty, Úszott, mint a pinty! Volt egyszer egy pinty, Repült, mint a ponty! Együtt mentek... Úsztak, szálltak, mendegéltek, tán még most is mendegélnek, ha a kelõ napsugárban útjuk végére nem értek. Elöl ment a ponty. Úszott, mint a pinty. Utána a pinty. Repült, mint a ponty.   Dénes György: Gólya Láp közepén áll a gólya, csitteg-csattog tilolója, tolla szürke, csõre veres, csíkot kutat, békát keres.   Simkó Tibor: Kabóca Bice-bóca kabóca, ég a lámpa kanóca, de be hozzánk ne gyere, mert a szomszéd egere itt lapul az ágy alatt: elkapja a lábadat!   Zelk Zoltán: Erdõben-berdõben Alszik a szél, föl se kelt, olyan kedve van ma, a vihar is lehevert, a szél öreganyja. Alszik az egész család, nem fut a szellõ sem- mitõl csörren hát az ág, levél mitõl zörren? Nem egyébtõl, két madár röpül éppen erre, az egyik a hársra száll, a másik a cserre. Jó a hárs is, a cser is a fáradt madárnak, azon is meg ezen is pihenõt találnak. Éppen arra jártam én, fák alatt megállva, hallgatóztam, vártam én: fütyül-e madárka? Megértettem a szavuk, ha "csúrr" volt, ha "csírr" volt- tanúm reá a kakukk, szóról szóra így volt: -Honnét, szomszéd? -Ahol voltam, onnét! -Mit evett? -Eleget! -Mi jót? -Hernyót! -Hány volt? -Egy volt! -És még? -Kukacot! -Mennyit? -Hatot! -Hát még? -Legyet! -Hányat? -Hetet! -Mást még? -Pondrót! -Sok volt? -Nyolc volt! -Jó volt? -Jó volt! Hallgattam volna tovább ezt a párbeszédet, de hirtelen akkorát fújt a szél: fölébredt! A vihar is vele kelt, s huga is a szellõ- ezer levél útra kelt, szinte szállt az erdõ! Az égen egy felleg állt, dézsa a kezében, s mint aki csak erre várt, ránk öntötte éppen! Megáztak a madarak, megázott a szél is, szedhettem a lábamat, bõrig áztam én is!   Orbán Ottó: Oroszlán Kisoroszlán, gömbölyded, boldog, mikor bömbölhet. Nagyoroszlán kevéssel, beéri húsevéssel. Kisoroszlán, Nagyoroszlán, hol rohangál, hol poroszkál.   Orbán Ottó: Krokodil Krokodil, krokodil, hétpróbás, bõrpikkelyes, sárbundás. Krokodil, krokodil, kipislogsz a nádból, krokodil, krokodil, a szemed sem áll jól!   Móra Ferenc: A csókai csóka Csókai csókának Mi jutott eszébe? Föl szeretett volna Öltözni fehérbe. Unta szegény jámbor, Hogy õ télen-nyáron Örökkön-örökké Feketébe járjon. Ahogy így tûnõdik Ághegyen a csóka, Arra ballag éppen Csalavér, a róka. Attól kér tanácsot, Mit kellene tenni, Hófehér galambbá Hogy kellene lenni. "Nincsen annál könnyebb - Neveti a róka - Fürödj meg a hóban, Te fekete csóka! Olyan fehér galamb Lesz rögtön belõled, Hogy magam sem tudom, Mit higgyek felõled." Nagyeszû rókának Szót fogad a csóka, Nagy vígan leugrik Az ágról a hóba. Az orra hegye se Látszik ki belõle, Kérdi is a rókát, Mit hisz most felõle? "Azt hiszem, galamb vagy" - Csípte meg a róka, S csapott nagy ozsonnát Belõle a hóba. Róka csípte csóka, Csóka csípte róka - Így lett fehér galamb A csókai csóka.   Tordon Ákos: Libabolt -Libapaucs kapható!- gá-gá-gágog Lúdanyó. -Válogathat minden liba, van itt piros, sárga, lila, zöldesbarna, szürkéskék... Nézzék, itt a feketék! Príma papucs, el nem vásik, soha többé nem kell másik! Minden méret kapható! Minden papucs eladó! Hosszú a sor, rövid a nap, de a végén mindenki kap papucsot a lábára, csak teljék az árára.   Zelk Zoltán: Õzek, nyulak, szarvasok Õzek, nyulak, szarvasok, hideg már az erdõ, szelet hoz még az éjszaka, havat hoz a felhõ. Õzek, nyulak, szarvasok, mi lesz ma ebédre? Havon pirult fûszál, jégen fûtött falevélke. Õzek, nyulak, szarvasok, mit isztok utána? Három patak jön mihozzánk ma ebéd utánra. Õzek, nyulak, szarvasok, hol alusztok éjjel? Betakar minket az erdõ köddel, falevéllel.

Fazekas Anna: Öreg néne õzikéje Mátraalján, falu szélén lakik az én öreg néném, melegszívû, dolgos, derék, tõle tudom ezt a mesét. Õzgidácska, sete-suta, rátévedt az országútra, megbotlott egy kidõlt fába, eltörött a gida lába. Panaszosan sír szegényke, arra ballag öreg néne. Ölbe veszi, megsajnálja, hazaviszi kis házába. Ápolgatja, dédelgeti, friss szénával megeteti, forrásvízzel megitatja, mintha volna édesanyja. Cili cica, Bodri kutya mellé búvik a zugolyba, tanultak õk emberséget, nem bántják a kis vendéget. Gyorsan gyógyul gida lába, elmehetne az õzbálba, vidám táncot ellejthetne, de nincs hozzá való kedve. Barna szeme bús-szomorún csüng a távol hegykoszorún. Reggel bíbor napsugarak játszanak a felhõ alatt. Esti szellõ ködöt kerget, dombok, lankák üzengetnek: "Vár a sarjú, gyenge hajtás, gyere haza, gida pajtás!"

Könnybe lábad az õz szeme, hej, nagyon is visszamenne, csak az anyja úgy ne várná, csak a nénét ne sajnálná! Éjjel-nappal visszavágyik, hol selyem fû, puha pázsit, tarka mezõ száz virága õztestvérkét hazavárja. Ahol mókus ugrabugrál, kopácsol a tarka harkály, vígan szól a kakukk hangja, bábot cipel szorgos hangya Várja patak, várja szellõ, kék ég alján futó felhõ, harmatgyöngyös harangvirág, vadárvácskák, kékek, lilák. Öreg néne megsiratja, vissza - dehogy - mégse tartja, ki-ki lakjék hazájában, õz erdõben, ember házban. Kapuig is elkíséri, visszatipeg öreg néni, és integet, amíg látja: "Élj boldogul, õzgidácska!" Lassan lépdel, csendben ballag, kattan ajtó, zörren ablak, onnan lesi öreg néne, kisgidája visszanéz-e. Haszontalan állatkája, egyre jobban szaporázza, s olyan gyorsan, mint a villám, fenn terem a mohos sziklán. De a tetõn, hegygerincen megfordul, hogy búcsút intsen: "Ég áldjon, rét, kicsi csalit" - s mint a szél, eliramodik.

Nyár elröppen, levél sárgul, lepereg a vén bükkfárul, hó borul már házra, rétre, egyedül él öreg néne. Újra kihajt fû, fa, virág, nem felejti a kisgidát, fordul a föld egyszer-kétszer, zörgetnek a kerítésen. Kitekint az ablakrésen: ki kopogtat vajon éjjel? Hold ragyogja be a falut, kitárja a kicsi kaput. Ölelésre lendül karja: kis gidácska meg az anyja álldogál ott; beereszti, szíve dobban, megismeri: õzmama lett a kisgida, az meg ott a gida fia. Eltörött a mellsõ lába, elhozta hát a kórházba, hogy szemével kérve kérje: gyógyítsa meg öreg néne, puha gyolcsba bugyolálja, ne szepegjen fiacskája. S köd elõtte, köd utána, belevész az éjszakába. Gida lábát két kezébe veszi lágyan öreg néne. Meg is gyógyul egykettõre, felbiceg a dombtetõre, s mire tölgyrõl lehull a makk, a kicsi bak hazaballag. Mátraalji falu széle, kapuban ül öreg néne, nincs egyedül, mért is volna? Ha fú, ha fagy, sok a dolga.

Körülötte gidák, õzek, látogatni el-eljõnek, télen-nyáron, évrõl évre, fejük hajtják az ölébe. Falu népe is szereti, kedves szóval becézgeti öreg nénét, és azóta így nevezik: Õzanyóka. Piros pipacs, szegfû, zsálya virít háza ablakába, nagy köcsögben, kis csuporban szivárványszín száz csokor van. Egyiket Gál Péter hozta, másikat meg Kovács Julcsa, harmadikat Horváth Erzsi, úttörõ lesz valamennyi. Vadvirágnak dal a párja, énekszótól zeng a háza, oly vidám a gyereknóta, nevet, sír is Õzanyóka. Mátraalján, falu szélén lakik az öreg néném, melegszívû, dolgos, derék mese õrzi aranyszívét. Gidára vár sós kenyérke, kalácscipó aprónépre; egyszer te is légy vendége, itt a vége, fuss el véle!

Csukás István: Sün Balázs Erdõszélen, erdõszéli tölgy tövében volt egy ház. Abban lakott hét süntestvér: Sün Aladár, Sün Piroska, Sün Adorján, Sün Dorottya, Sün Demeter, Sün Tihamér s a legkisebb: Sün Balázs. Hogyha jól bevacsoráztak Szûk lett nékik az a ház, S elõfordult ilyenkor, Hogy kívül rekedt Sün Balázs. Furakodott, nyomakodott Morgott, perelt dühöngve Semmit se ért, mit tehetett, Lefeküdt a küszöbre Telt az idõ, múlt az idõ Éjre éj és napra nap Egyre többször fordult elõ, hogy a házból a legkisebb kimaradt. „Ebbõl elég! Torkig vagyok!” kiáltott fel Sün Balázs „Sokan vagyunk, s kicsi nékünk ez a ház”

„Éppen ezért én elmegyek Szerbusz néktek hat testvér Sün Aladár, Sün Piroska, Sün Adorján, Sün Dorottya, Demeter és Tihamér!” Miután így elbúcsúzott Fogta magát, elindult Lába nyomán Porzott a vén gyalogút. Így baktatott, így poroszkált Szomszéd tölgyig meg sem állt Ottan aztán sürgött, forgott, Árkot ásott, falat emelt, Tetõt ácsolt, ajtót szegelt, És mire a nap leszállt, Épített egy kalyibát. „Így ni! – mondta – most már végre kényelmesen alhatok! Nem tolnak ki a küszöbre a nagyok!” Falevélbõl ágyat vetett Kényelmeset, belé feküdt s hortyogott hogy csörögtek s remegtek az ablakok Éjféltájban vihar támadt Hajlítgatta a vén fákat Fújt a szél nagy zajjal ám S arra ébredt, hogy zörögnek A kalyiba ajtaján.

„Ki az? – szólt ki fogvacogva - Ki kopogtat éjnek idején?” „Mi vagyunk az – szóltak kintrõl Mi vagyunk a hat testvér Sün Aladár, Sün Piroska, Sün Adorján, Sün Dorottya, Demeter és Tihamér!” „Elvitte a szél a házunk, engedjél be, ázunk-fázunk idekinn, csurom víz a kabát rajtunk és az ing!” „Jól van, jól van - szólt Sün Balázs – Jövök már” S fordult a kulcs, nyílt a zár. Betódultak mind a hatan Tele lett a kalyiba Kérdezte is Sün Tihamér: „Mondd csak testvér, nincs csak ez az egy szoba?” Lefeküdtek, elaludtak S arra ébredt Sün Balázs: Újra kicsi lett a ház! Mert az éjjel ide-oda lökõdve Kiszorult a küszöbre. „Ejnye! – mondta fejvakarva – Mit tehetnék? Megnövök! S akkor talán nem lesz ágyam, Nem lesz párnám a küszöb!”